Magyar Falu Program

magyar falu program

Európa a polgárokért

A « Európai állampolgárság- örökség a jövőnek- az Ákosfalvi testvértelepülések találkozója»
projektet az Európai Unió finanszírozta az
„Európa a polgárokért”
program keretében

További információ :

Pályázati dokumentum letöltés

Albérlők vágyálma kezdődött Magyarországon

2009. szeptember 20. vasárnap, 09:25

"Igen, egyre több kisebb értékű ingatlant adnak el a jövőben albérleti részletre, de ne írja meg a nevem, mert a bankszakma kitekeri a nyakamat", tudatta nemrég egy jónevű lakásszakértő a STOP munkatársával. Megkerestük azt a falut, ahol az elsők között vett s adott családi házakat "bérleti-lízingbe" az önkormányzat, sőt, egy magánember.

"Arra lesz a leszállás", oszlat kételyt és vele együtt kétszemélyes csoportosulást a kalauz. A piros diesel-vonat nyíló ajtaja mögött a köd alatt kékesszürke erdőbe mutat. Kőszegély mentén kitaposott bozót-peron, abból rövid csapás vezet a Dénesfa felé tartó rozoga aszfaltútra. Fiatal nő mutatja az irányt, közben a fák közé lép és akácderékhoz láncolt biciklin nyitja a lakatot. Itt biztonságban van, nem úgy a kőkorlátnál az előző bringája. Ötvenkilenc órája indult el otthonról, azóta nem fürdött, alig aludt és evett valamit. Egy nagy szállítmányozó rakományait őrzik a furcsamód sosem az élelmiszer-áruval teli konténerekre utazó jól felszerelt, többnyire párban érkező rablók ellen. Még egy borsspray-jük sincs. Önvédelmi eszközt nem ír elő a szállítmánybiztosítás. Közteher- és munkaruha-viselettel sem terheli a foglalkoztatási folklórt az "aljvállalkozó". Havi 300 óra bruttó százért, "de legalább fizet", véli a holtfáradt nő és hozzáteszi, csak arra kell vigyázni, nehogy leüssék az embert a fosztogatók, mert akkor az állami anyavállalatot kompromittálná az UV-mellényük. Támadás esetén egy fővárosi diszpécsert kell felhívniuk, az riasztja három megyével távolabb a rendőröket...

"Én is így vagyok", mondja a nő, miután megtudja, mi végre a dénesfai riport. Nemrég ügyvéd előtt szerződött egy idős hölggyel, miszerint albérletbe kiveszi üresen álló, eddig eladni nem tudott, döngölt falú házát és a havi díj fejében, úgy 20 év múlva, megkapja a tulajdonjogot. "Nagyon rendes a néni, egyszer már késtem pár napot a fizetéssel, de nem bánta", mondja a kényszer-biztonságiőrnő és a kilométeres séta végén, Dénesfa főutcáján megmutatja a polgármesteri hivatalt.

Edzőcipős, tréningruhás férfi ül a polgármesteri szoba előterében a tisztviselő hölggyel szemközt. Takács Lajos Zoltán irodáján is észrevehető, hogy gazdája nem "szoba-polgármesterként" viszi a kicsivel több mint 400 lelket számláló község ügyeit. "Vettünk egy kazánt, ami a közintézményeinket fűti a környékbeli erdőszélen rohadó ingyen faaprítékal, szezononként egymillió forintot takarítva meg a költségvetésnek, ahelyett ugye, hogy olyan gázcégeknek fizessünk drágábban, akik aztán egy dollárért eladják magukat", mondja a községatya, aki máskülönben a helyi futballcsapat és utánpótlás "gyermek-keret" mentora.

Szintén a források szűkössége hozta az ötletét az önkormányzatnak, hogy vásárolják fel és adják ki vétel-albérletbe a faluban üresen álló családi házakat. Az adott család dönti el, hogy mennyi idő alatt "törleszti" az ingatlan árát. Nincs kamat, önerő, beugró, kaució, járulékos költség, nincs bank, hitel, THM, behajtási rizikó, s ha idő közben mégis elköltöznének, akkor a felek semmivel sem tartoznak egymásnak. Az utolsó részlet után azonban az addigi havi díjak vételárrá minősülnek át és a portát az addig bérlők nevére íratják. Ezzel, vagyis végleges "megváltással" Dénesfa csaknem egyedül áll a magyarországi falvak sorában. "A kalandorok elkerültek bennünket, olyan dolgos, becsületes, többgyerekes emberek kerestek meg minket, akik máshol nem kaptak megfelelő segítséget a lakhatásukhoz, nálunk viszont gyarapítják az állami normatívát hozó lakosság lélekszámát", magyarázza Takács úr, majd hozzáteszi, hogy a közüzemi díjak kisebb és nagyobb lakosságszámnál is állandók. Miért ne legyenek többen Dénesfán?! A képlet tehát egyszerű: több gyerek több pénz, több felnőtt ugyanannyi "falurezsi".

Takács Lajos Zoltánt nem érdekli, hogy mi a kezdeményezésük jelentősége, hogy az idetelepült felnőttek mennyire lehetnek hálásak nekik. "Az jó", árulja el tőmondatban az egyébként mezőgazdász férfi, "amikor a kicsik integetnek nekem, amikor meccsre viszem a focicsapatot", mondja és dob még egy fahasábot a kazánba. Nem is fáznak a szomszédban az ovisok

Ma nem derül ki, hogy a köd volt előbb, vagy a csönd a Fő utcán. Egy-egy kapuban beszélgetnek, visszaköszönnek, de nem senki után.

"Mindjárt indulnom kell", szabadkozik Fülöp János, felesége pedig a konyhában pucolt csirke miatt kér elnézést. Még nem szokta meg, hogy ez már nem "olyan" albérlet, azt tesz a konyhájában, amit akar. Nemrég költözhettek be a házba, amin előtte s most egyaránt van mit javítgatni, szépíteni.

Mindegy is, melyik megyeszékhely "szociális bérleményében" laktak annyiért, amennyiért már a fővárosban kaphattak volna albérletet. Menet közben tudták meg, hogy azt az önkormányzati lakást nem vásárolhatják meg, persze lényeg, hogy a kegyes helyhatóság kaszálhatott a háromgyerekes családon. János kamionozott, hogy eltartsa a családot, így járt először Dénesfán egy évvel ezelőtt. Más esélyük nem lévén öröklakásra, megörültek a kínálkozó lehetőségnek. Ma azonban a szülök némi aggodalommal néznek a délután elé. A férfi jelentkezett egy céghez, ahol felvétellel kecsegtették, próbaútra küldték, aztán tegnap épkézláb indok nélkül elálltak a foglalkoztatásról. Talán valaki másnak szánták a sofőrállást, csak hát a fene sem érti. Három gyerek, két szoba, egy kis szociális érzékenység... "Talán tudok velük egyezkedni még", mondja János, aztán talán saját, meg a felesége megnyugtatására végigveszi a "vészmegoldásokat". Egy-két helyen pályáztatnak kamionsofőri állást, ez viszont azt jelenti, hogy két kis- és egy nagyobbacska lánya tovább nélkülözheti apa mindennapi jelenlétét.

"Valaki nemrég küldött egy zsák krumplit a falugondnokkal, azt sem tudom kicsoda", meséli utcahosszal távolabb egy másik idetelepült család, a tízgyermekes Mándi família asszonya. Beáta szerint a legtöbb segítséget a faluból, valamint egy-egy cikk, tévériport után idegenektől kapják, azonban nem tagjai egyetlen szervezetnek sem. Korábban egy közeli faluban működő családi átmeneti otthonban éltek. Bármeddig maradhattak volna, de ez a ház egyszer az övék lesz papíron is és ez egészen más érzés! Már építettek egy további szobának való toldalékot a házhoz, hogy ha majd egyszer be tudják fejezni, akkor a nagyobb gyerekeik már ott lakhassanak. Férje, Valentin most nincs itthon, a közeli temetkezési vállalatnál dolgozik. "A főnökasszonyunk nagyon rendes, ha elfogy a pénzünk, ővele megyünk bevásárolni, aztán amikor tudjuk, visszafizetjük segítséget", folytatja a sorolást az asszony, közben hárompercenként kérlelést és szigort hasztalan váltogatva igyekszik kordában tartani otthon betegeskedő négy, a vendég miatt kellőképp izgatott csemetéjüket. Ő és ura ötgyermekes családba születtek, el sem tudná képzelni másként az életüket, még akkor sem, ha ez lemondásokkal jár. Azonban olyan még sosem fordult elő, hogy nem jutott elég étel az asztalra és legutóbb egy Dénesfán élő osztrák házaspár ajándékozta meg őket egy nagy doboznyi cipővel.

A kultúrházban tenyérnyi színpad, bordásfal és feszület; a szomszéd szobában Magyarország legkisebb konditerme, ahonnan a könyvtár nyílik. Esténként itt tanyáznak a net előtt a fiatalok. Délben gyors harangszó forog a Fő utcán, csak közelről látni meg a távvezeték-oszlopra emlékeztető haranglábat s benne a két géppel hajtott harangot. A köd maradékait is elverik a falu fölül.

"Még hogy templom?!, értetlenkedik a kérdésen egy öregúr. Mondja, már paplakjuk sincs, mert az önkormányzat elkérte az eklézsiától, hogy oda szintén rászoruló családot fogadjanak be, majd mutatóujját a jelenleg még ködmaszatos menybolt felé bökve fennhangon hozzáteszi: "Mi Dénesfán így tanítjuk a hittant!"

További információ