Falugondnoki buszt vesz Hövej és Dénesfa

2003. augusztus 24. vasárnap, 22:35

Falugondnoki busszal gazdagodik rövidesen Hövej és Dénesfa önkor- mányzata. A települések az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyertek több millió forintos támogatást a beruházáshoz.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatot írt ki a hatszáz lakosúnál kisebb, falugondnoki szolgálatot működtető települések számára. A nyertes községek falugondnoki autóbusz beszerzésére kapnak támogatást, több millió forintot, melyhez saját forrásaikat is hozzátéve vásárolhatják meg a járművet. A Rábaközben Hövej és Dénesfa szerepelt sikeresen a pályázaton, az önkormányzatok várhatóan szeptemberben jutnak pénzükhöz.

Takács Lajos, Dénesfa polgármestere a Kisalföldnek elmondta: régóta szerettek volna a falugondnoki szolgálat számára autóbuszt vásárolni, de a szűkös költségvetés miatt erre eddig nem volt lehetőségük.
– A falugondnoki szolgálatnak mindenképpen szüksége van járműre, ezért is örültünk a minisztérium pályázatának – jegyezte meg Takács Lajos. – A tárca a vételár nyolcvan százalékát fizeti ki, önkormányzatunk hárommillió-nyolcszázezer forintot kapott, amelyhez saját forrásból is teszünk hozzá és számításaink szerint ötmillió forintért vásárolunk kisbuszt.

A megye vállalja a felét?

Lehetséges azonban, hogy a fennmaradó húsz százalékot sem a települési költségvetésből kell finanszírozni, hiszen Szakács Imre megyei elnök úgy tájékoztatta a polgármestereket, hogy ennek felét a megye magára vállalja.
– Úgy látszik, ma már mindenki belátja, hogy a kistelepüléseknek szinte létkérdés a falugondnok jelenléte. Főként manapság nő meg a szerepük, amikor például postabezárásokról hallani és egyéb olyan intézkedésekről, melyeknek a falvak látják kárát, mivel ez a gyakorlatilag egyszemélyes intézmény nagy segítség a falun élő idős embereknek – jegyezte meg a dénesfai polgármester.

Idősek és gyerekek veszik hasznát

Hövej szintén azon kedvezményezettek között van, amelyek támogatást kaptak a gépkocsi vásárlásához.
– Négymillió forintot kapunk a minisztériumtól és egy kilencszemélyes járműre gondoltunk, hiszen községünk igényeit egy ekkora autó is ki tudja elégíteni – tájékoztatott Horváth Istvánné höveji polgármester. – Biztos vagyok benne, hogy Hövejen akad majd olyan ember, aki alkalmas lesz egy olyan bizalmi állás ellátására, mint a falugondok, hiszen azon túl, hogy szociálisan érzékenynek kell lenni, nagyon fontos a becsületesség és a tisztesség. Nálunk elsősorban az idősek és a gyerekek veszik hasznát a kisbusznak, de azt hiszem, hogy előbb-utóbb mindenki igénybe veszi a falugondnoki szolgálatot. Annak a lehetőségnek meg külön örülünk, hogy a megyei önkormányzat a saját erő ötven százalékát biztosítja a pályázaton győztes településeknek.

Forrás: Kisalfold, Szerző: Cs. Kovács Attila

Vissza az előző oldalra | Vissza a tetejére