Fával fűtve spórolnak milliókat a községnek

2009. január 13. kedd, 01:43
Kovács Lajos és Kozák László, az önkormányzat dolgozói már a jövő évi tüzelőt hasogatják. Kovács Lajos és Kozák László, az önkormányzat dolgozói már a jövő évi tüzelőt hasogatják.
Fával fűti a közintézményeket és milliókat spórol a dénesfai önkormányzat. 2007-ben állíttották le a gázkazánt és évekre van még tüzelőjük. Az elmúlt években 100 köbméternyi fát termeltek ki a községi területekről.

Milliókat spórol a dénesfai önkormányzat azzal, hogy közintézményeit gáz helyett fával fűti. A fa ugyanis gyakorlatilag ingyen van: a községi tulajdonban lévő utak mentén szedik össze. Az elmúlt két-két és fél évben 100 köbméternyi tüzelőhöz jutottak így a dénesfaiak. Került belőle rászoruló helyi családoknak is.

Dénesfát 1994-ben érte el a vezetékes gáz. Néhány éven belül az önkormányzati középületek is csatlakoztak a rendszerhez. Évente milliós fűtési számlákat fizettek be. Egészen 2007-ig. Akkor úgy döntöttek, hasznosítják a rendelkezésükre álló tüzelőanyagot.

– A költségekre jellemző, hogy az utolsó, már nem gázzal fűtött évben több mint egymillió forintot kaptunk vissza a szolgáltatótól – fogalmazott a Kisalföldnek Takács Lajos. – Szerencsénk is van persze, hogy a Cziráky grófok annak idején megépítették az apácazárdát és iskolát. Ennek köszönhetően most egy tömbben lehet az óvoda, a kultúrház, a könyvtár, a községi konyha és az önkormányzati szálló is. A beruházás 300 ezer forintba került és milliókat takarítunk meg.

- Egy lébényi kazánt vásároltunk, a beszerelést két helybeli mesterember társadalmi munkában végezte el. Nem voltak tehát álmatlan éjszakáink a mostani gázválság idején sem. - Takács Lajos polgármester

Dénesfa azért is szerencsés helyzetű, mivel 1300 hektáros közigazgatási területén önkormányzati tulajdonban az átlagosnál jóval több „fás" terület van. Ebből évente 30 köbmétert tüzelnek el. Néhány éve meg a helyi rászoruló családok is kaptak egy-egy kocsi tüzelőt.

– A fát a községi alkalmazottak vágják ki, szállítják be és hasogatják el. Olyan területekről, melyeket az elmúlt negyven-ötven évben senki nem gondozott. Kidőlt, lábon elszáradt fákról van szó, úgy vélem, még hosszú évekre megoldott a dénesfai középületek fűtése. A kazán rakása sem okoz gondot, mindig van valaki, vagy az óvodai dajka, vagy a falugondnok, vagy a hivatalsegéd, aki rakja. Gyakorlatilag aki a kazánház felé jár, dob egy hasábot a tűzre.

A községvezetők próbáltak más „forrásból" is fát szerezni, de nem sikerült.

– Évek óta gyakorlat nálunk, hogy a község területén, a közutak mentén összeszedjük a szemetet. Hatalmas mennyiségről van szó. Úgy gondoltuk, ennek ellentételezéseként a kiszáradt, kidőlt fákat megkaphatjuk. A Közút kht.-tól kértük a lehetőséget, de határozottan elutasítottak bennünket – mondta Takács Lajos. A polgármester hozzátette: a fűtésen megspórolt pénzt fejlesztésekre, pályázati önerőre fordíthatja a dénesfai önkormányzat.

– Tudom, nem nagy dolgokról van szó. Kis lépések ezek, melyeket Dénesfán megteszünk, de nekünk mégis jelentős eredményeket hoznak – jegyezte meg a községvezető

 

További információ

Vissza az előző oldalra | Vissza a tetejére