Évtizedekkel ezelőtt a karácsony meghitt családi ünnepnek számított. A fa alá nem kerültek drága ajándékok, a gyerekek regölni jártak, pásztorjátékot adtak elő. A dénesfai Bognár István és felesége régi ünnepeket idézett fel a Kisalföldnek, a történetekben szerepet kaptak a falu jótevői is, a Cziráky grófok.
Zsebkendő, dió, alma
A most 79 esztendős Bognár Pista bácsi nyolc testvérével együtt állta körbe a karácsonyfát gyerekkorában. Az ünnepi menü kalács és libasült volt.
– Szegények voltunk, de édesanyám minden szakácstudományát bevetette, hogy igazi karácsonyi étel kerüljön az asztalra – emlékezett Pista bácsi. – Erre az alkalomra tömött libát vágtunk, amit „kis disznóölésnek" neveztünk. A fadíszítés az idősebb testvérek feladata volt, aztán ahogy nőttünk, mi is megismertük a „titkot". Bolti szaloncukor persze nem volt, édesanyám maga főzte, és évről évre ugyanabba a papírba csomagolta. Volt, hogy csak kenyérbél került bele. Ajándékba is csupa apróság jutott, egy zsebkendő, egy alma vagy dió. Szenteste mindannyian mentünk az éjféli misére, a grófi kastély kápolnájába. A Cziráky grófok fent, az oratóriumban foglaltak helyet, ilyenkor mindig nagy vendégség volt náluk, csupa előkelőség. A falu népe pedig a kápolnában hallgatta az atyát.
Bognár Istvánné Irénke néni háborús karácsonyt idézett fel. Az 1940-es években katonákat szállásoltak el a kastélyban, ők is részt vettek a szentmisén.
Hazavágyó katonák
– Dúlt a háború, féltünk, de az éjféli mise csodálatos volt, a kápolnában elfelejtettünk mindent, ami odakint várt ránk – mesélte. – Katonazenekar játszott és a katonák a dénesfaiakkal együtt énekelték a Csendes éjt. Felemelő érzés volt, ahogy a hazavágyó katonáink ünnepeltek.
– Karácsonyra a grófok mindig megajándékozták az alkalmazottjaikat, de a községbeli gyerekeknek is jutott édesség, gyümölcs – vette át a szót Pista bácsi. – Az ünnep napjaiban a fiuk, Béla gróf, aki annyi idős körül volt, mint mi, szánkózni vitt bennünket. Felültette a lovas szánra a játszópajtásait, köztük engem is, és nyargaltunk végig a falun. Délután felkanyarodtunk a kastély elé, és a méltóságos asszony, akit az idősebbek Iloncsi grófnőnek hívtak, uzsonnát adott nekünk.
Pista bácsi gyerekkorában még elevenen éltek a régi hagyományok. A grófék által alapított apácazárdában élő kedves nővérek tanították be a pásztorjátékot. No és regölni is jártak.
– Hárman-négyen voltunk egy bandában. Egy tejesköcsögre disznóhólyagból vágtunk fedőt, nádszálat tűztünk bele és azzal „hummogattunk". Különböző rigmusokat mondtunk a házaknál, regöltük a gazdát, vele az asszonyát, a lányokat. Ilyenkor ajándékot kaptunk, volt, ahol pénzt is – idézte fel.
Az úrfi szánján...
Pista bácsi és Irénke néni élete 1956-ban fonódott össze, amikor összeházasodtak. Fiuk 1958-ban született, mára már unokáik is felnőttek, 23, illetve 18 évesek. A szentestét azonban valamennyien Dénesfán, a nagyszülőknél töltötték, a nagymama bejglivel várta a családot. A nagypapa pedig felidézte a régmúltat, amikor Béla úrfi szánján vágtattak végig a falu főutcáján és Iloncsi grófnő uzsonnát adott a gyerekeknek. Hetven esztendővel ezelőtt...