Európa a polgárokért

A « Európai állampolgárság- örökség a jövőnek- az Ákosfalvi testvértelepülések találkozója»
projektet az Európai Unió finanszírozta az
„Európa a polgárokért”
program keretében

További információ :

Pályázati dokumentum letöltés

Utolsó hozzászólások
Dénesfa a Facebook-on is!

Községünkről...
A videó a videógalériában vagy a Youtube-on nagyobb méretben is megtekinthető

Megyei foci - Répcementi : ez az ősz kötelez a tavaszra

2016. január 04. hétfő, 20:22

A négy bajnoki címmel rendelkező Répcementi SE kilencpontos előnnyel várja a tavaszt a megyei másodosztály Nyugati csoportjának élén.

Takács Lajos polgármestersége kezdetén, a Répce folyóval határos Dénesfa, Cirák és Gyóró települések összefogásával alakult meg a helyi csapat Répcementi SE néven. Azóta immáron négy bajnoki címmel a zsebében napjainkban is a megyei másodosztályban a Nyugati csoport első helyén várja a Répcementi SE a tavaszi szezon kezdetét.


Dénesfa polgármestere, Takács Lajos, aki egyben a klub elnöke is, nagy hangsúlyt fektet az eredményes szereplésre.

„A megalakulást követően két évig Gyórón játszottunk, majd önerőből elkezdtünk pályát építeni, aminek 2010-ben volt az átadója. Úgy adódott, hogy a másik két településtől önkormányzati szinten eltávolodtunk, de addigra már annyira megerősödött a csapat, hogy onnantól könnyű volt továbbvinni. Ahogy a játékosok, úgy a nézők is több településről érkeznek. Szép számmal vannak a helyiek a meccseinken, sőt, az osztályunkban talán az egyik legnagyobb nézőszámmal rendelkező csapat vagyunk" – kezdte Takács Lajos.
Arra a kérdésre, hogy mennyire változik a keret tavasztól, megjegyezte: két új vitnyédi játékos leigazolása várható.

A feljutást továbbra sem fontolgatják, egyrészt anyagilag megterhelő lenne, másfelől a magasabb osztályok által állított, utánpótlásra vonatkozó követelményeket kis község lévén, iskola hiányában nem tudják teljesíteni.
„Azért tartom értékesnek a kilencpontos előnyünket, mert  erős a mezőny, jó csapatok ellen sikerült ezt kiharcolnunk. Ez az ősz már kötelez bennünket és a csapatban is benne van a bizonyítási vágy"  – hangsúlyozta a klub első embere és megígérte: ha a Répcementi SE ismét aranyéremmel zárja a bajnokságot, akkor a hagyományokat követve idén nyáron is szerveznek „csapat- építő tréninget" a Balatonon.

További információ