„A munka egészség, aki nem dolgozik, belebetegszik" – tartja a dénesfai Horváth Lajos. A mondás élő bizonyítéka a 85 esztendős Lajos bácsi, aki korát meghazudtolva ténykedik ma is a ház körül. Kertjében egy szál gaz sincs, példás rendben sorakoznak az ágyások: bab, hagyma, krumpli, fokhagyma, paprika. Maga kapálja, egyedül takarítja be, a terményt Sopronban a piacon értékesíti.

Délelőtt kerestük fel Lajos bácsit, aki a hosszas kopogtatásra sem nyitott ajtót. „Biztos a kertben van, kerüljenek arra!" – kiált ránk egy arra járó. Igaza volt, Lajos bácsi tényleg a kertjében fáradozik. Bár, ahogy mondja, neki ez nem fáradság. Gyerekkora óta szoktatta magát a fizikai munkához. A gazdálkodás mellett később favágást vállalt, hogy családját eltarthassa.

– 280 kiló babot szedtem le, jól hozott a kert, de dolog is van vele. Mindennap öntözöm – mutat körbe birtokán Lajos bácsi. Aztán beljebb invitál bennünket. Udvarán kiterítve szárad a hagyma, a pajtában, istállóban szintén. A fokhagyma füzérbe aggatva lóg a szegen. Idős házigazdánk maga „fonja" egybe, egy-egy csomaggal tíz percig vesződik. Gyakorlott keze van hozzá.

– Keletje van a piacon Sopronban. Viszik a magyarok is, de az osztrákok még többet – újságolja. – Minden reggel ötkor kelek, ha piacra megyek, háromkor. Három táskát cipelek, több mint tíz kilót nyom egy-egy. A buszmegállóig biciklin tolom el, a városban meg van egy emberem, aki ki segíti vinni a vásárra. Ha nem jön, akkor két táskát előreviszek húsz métert, a harmadikért visszagyalogolok. Az unokák – öten vannak – gyakran segítenek. Egy kis zsebpénzt persze csúsztatok nekik olyankor. Ha elfáradok, lefekszem, pihenek. Más elfoglaltságom nincs, kocsmába nem járok, a régi haverok elfogytak mellőlem. A korosztályomból már csak ketten vagyunk a faluban.

Aztán Lajos bácsi azt fejtegeti, hogy miként kell a kertet gondozni. 

85 esztendős ugyan, de még a rotációs kapa után maga ballag. Lajos bácsinak a „világról" is van véleménye. Tájékozott is, mert nem fekszik le úgy, hogy híradót ne nézzen a tévében.

– Igen-igen rossz világot élünk – osztja meg velünk gondolatait. – Egyeseknek persze igen jó ez. Azok tudják, hogy hova kell nyúlni, kihez kell menni. A másik rész viszont szegény, hajléktalan, munkanélküli. Úgy látom, olyanok is akadnak, akik nem is akarnak dolgozni. Mi annak idején, amikor az őszi munkákkal végeztünk, a haverokkal favágást vállaltunk. Sokszor még sötétben is kint voltunk az erdőn, mert azt mondtuk, a fűrész akkor is elmegy a fában, ha nem látjuk.

Lajos bácsi egészségével szerencsére nincs gond. Jókat eszik és a napi néhány deci vörösbort is megissza. A szőlő a ház körül terem, abból készül a házibor. Ételben specialitása a kapros-túrós rétes.

– Mostanában nincs időm főzni, de ha megkívánok valamit, megcsinálom. Egy kis pogácsát vagy tésztát hamar összeütök, és szeretem is. A napokban egy asszonytól tököt kaptam a piacon, nem tudta eladni. Itthon főzeléket csináltam belőle egy kis kaporral, sült kolbásszal. Kétszer elég is volt. Az ennivalóra azért is nincs gondom, mert a gyerekek is gyakran hoznak, hiába mondom nekik, hogy nem kell. Egy-egy deci bort megiszom, de többet nem, csak amennyi jólesik.

Lajos bácsit arról kérdezzük, mikortól kezd pihenni. „Amíg az egészségem engedi és bírom, teszem – hangzik a gyors válasz. – Sokan mondják, minek kell már nekem ennyi munka, miért nem pihenek. Nekik is azt tudom csak mondani, ha az ember nem dolgozik, belebetegszik."