Európa a polgárokért

A « Európai állampolgárság- örökség a jövőnek- az Ákosfalvi testvértelepülések találkozója»
projektet az Európai Unió finanszírozta az
„Európa a polgárokért”
program keretében

További információ :

Pályázati dokumentum letöltés

Utolsó hozzászólások
Dénesfa a Facebook-on is!

Községünkről...
A videó a videógalériában vagy a Youtube-on nagyobb méretben is megtekinthető

Hadifogság után is időskori jó kedéllyel

2003. június 10. kedd, 22:24

Miközben rétestésztát nyújt, régi emlékeket idéz a fiatalkorról, a hadifogságról, a téeszről, a dénesfai búcsúkról. Horváth Lajos nyolcvanévesen is aktív életet él.

 

h_lajos_bacsiDénesfán Lajos bácsit egy faluszéli házban keressük, de a sokadik zörgetésre sem jön elő senki. A szomszédok érdeklődésünkre azt tanácsolják, hogy a kertben nézzünk körül, mert legtöbbször ott ténykedik. Ám ott sem járunk sikerrel és már éppen feladnánk a keresést, amikor hangos „hahó"-val Lajos bácsi a házból jön elő, ahol fontos elfoglaltsága volt: a kapros-túrós rétes tésztáját nyújtotta, amit holmi kopogásra nem lehet otthagyni.
A 81 éves Horváth Lajos Dénesfán született, azóta is a községben él. Az elmúlt nyolc évtizedben volt része jóban-rosszban, örömben-bánatban, ám ami a legfontosabb: jó kedélye és munkabírása a mai napig megmaradt. Ez utóbbira szüksége is van, hiszen kertjét ma is egyedül gondozza, a megtermelt zöldségeket pedig maga viszi a csornai vagy a soproni piacra.

Beleszólt a háború

– A föld és a munka szeretetét szüleimtől örököltem, akik néhány hold földön gazdálkodtak a faluban. Ez szerény megélhetést biztosított, ezért édesapám favágást is vállalt – kezdi a történetet az elején Lajos bácsi. – Volt két-három tehenünk is, aztán lett lovunk, egy kevés földet béreltünk is, ám a sorsom alakulásába, mint oly sokunkéba, beleszólt a háború. 1944 augusztusában vonultam be, 1945 áprilisában kerültem hadifogságba. Münchentől nem messze százezer ember volt együtt, ebből húszezer a magyar.

Engedett a szorításnak

Horváth Lajos bácsi végül szerencsésen hazatért a fogságból, és ismét munkához látott, 1952-ben megnősült, fejlődött a gazdaság is, rövidesen viszont elkezdődött a téeszesítés.
– Nem álltam be egyszerre, de agitáltak rendesen, még Kapuvárra is elvittek, kemény emberek voltak, végül engedtem a szorításnak és beléptem. De nem sokáig bírtam a közöst, egy év után ott hagytam őket és favágó lettem. Volt három gyerekem, az édesapám is velünk élt, hatodmagamnak nem volt elég az a pénz, amit fizetni tudtak. Favágóként sokat kerestünk, igaz, sokat is dolgoztunk, sokszor este későig is. Volt olyan nap, hogy ötszáz forintot kaptunk, ami nagy szó volt akkor, hiszen a téeszben csak húsz forint járt volna. Aztán a téesz egyesült Beleddel, és engem is visszahívtak brigádvezetőnek. Emelték a fizetést is, így már jobban jöttem ki. Huszonöt évig dolgoztam a szövetkezetben, végül átmentem a kastélyba, ahol a kórháznak volt saját gazdasága, azt vezettem, onnan is jöttem nyugdíjba.
Lajos bácsinak manapság csendesen telnek a napjai, egészsége szerencsére rendben van, dolgozgat a kertben és süt-főz magának, mint például ottjártunkkor éppen rétest. De specialitása az almás lepény is, vagy a túrós pogácsa. S miközben a tésztát nyújtja, Lajos bácsi egyre csak mesél, például a mindig jó hangulatú dénesfai búcsúkról.

Búcsúk Dénesfán

– Szegény emberek lakták a falut, de mégis akkora búcsút tartottak, hogy még. A leventék, a tűzoltók a kürtös vezetésével felvonultak a Cziráky-kastélyhoz és ott énekeltek, szólt a cigányzene, a gróf pedig fizetett a legényeknek. Ebből aztán kerekedett olyan dínomdánom, hogy sokáig híre volt a dénesfai búcsúnak. Sokszor verekedés is volt, szurkáltak is, inkább csak a vidékieket, de előfordult, hogy a falubeliek is ölre mentek. Ma már nincsenek ilyenek. De sajnos olyan sem igen akad, akivel fel lehetne idézni a régi történeteket, mert az én korosztályom hamar elment közülünk. Tizenhárman voltunk ennyi idősek, most meg csak ketten vagyunk. Így már a faluba sem nagyon járok be, igaz, leköt a kert is, aztán várom a gyerekeket, unokákat. Sokszor mondják, hogy miért vesződöm még mindig a munkával, de én úgy vagyok vele, hogy ameddig tudom, addig csinálom, mert a tétlenséget nem szeretem.

Megjelent: Kisalföld, Szerző: Cs. Kovács Attila